2010. febr. 4.
Ô
(Kalapos Ő. Éérted!? Hahaha.)
Tegnap láttam egy dokumentumfilmet a brit SAS különleges alakulatról. Elhangzott a filmben egy olyan mondat, hogy "a kriptonit az egyetlen ellenségünk", és szerintem nem akadt néző aki ebben kételkedett volna. De a legmegdöbbentőbb, hogy ezek a szuperhősök leszerelésük után mennyire nem találják a helyüket a civil életben, sokan öngyilkosok lesznek. Nem lehet egyszerű megemészteni azt, hogy leszerelsz negyvenévesen, nemrég még egy elit alakulat tagja voltál, ma meg csak egy postás.
Szóval durva. Meg szomorú, meg minden.
Ez mennyire durva már, hogy lelövik a Haloscant, és ingyenesen ki lehet exportálni az összes hozzászólást? Olyan érzés, mint amikor egy színdarab végén meghajolnak a színészek. Ötéves kommenteken nosztalgiázom, hihetetlen...
És persze megint valami, ami arra emlékeztet, hogy nincs egy stabil pont a világban, ami ne szűnne meg előbb-utóbb.
- És otthon is szoktál sörözni?
- Aha.
- És gyakran?
- Ümm... ja, ja, megesik.
- Minden hétköznap?
- Igen... Nem... nem, dehogyis. Csak van néha mikor így megkívánom és veszek.
- És sokat szoktál inni?
- Hát... igen. Van mikor három-négy dobozzal.
- Pedig nem is szeretted.
- Nem. Hát... szóval így az utóbbi időben... igen... hát így elég sokat iszom. Vagy nem is az utóbbi időben, csak egy-két hete... nem is tudom, így alakult... hétfőn nagyon szarul voltam aztán azért, meg kedden is... aztán csütörtökön volt nálunk a Nyehi a csapot szerelni, és akkor vele is... meg tegnap voltam bulizni akkor meg azért. Szóval így izé... kell... kívánom... mert olyan rosszul vagyok mindig... így... lelkileg...
- Képzeld, múltkor olyan jó paprikás krumplit csináltam, nagyon jó volt, tudom, hogy te nem szereted, de szerintem ez még neked is ízlett volna, kimentem a kisboltba, hogy vegyek lecsókolbászt, de olyan szar ez a bolt, utálom, nem lehet itt kapni semmit, el kellett mennem a Tescóba, mert csak az volt nyitva, és már megint csomót kellett várnom erre a kurva buszra, majd befagyott a valagam mire odaértem, és mondja a nő, hogy
Köszi anyu.
Egyébként regisztráltam egy társkeresőre, ott is írok egy blogot, és kénytelen vagyok belátni, hogy nagyon jól nyomom. Még csak pár napos, de elég jó hatásfokkal működik. Szinte sajnálom, hogy ilyen jó bejegyzések elvesznek egy egyen kinézetben, és nem publikálhatom őket ide, ahol élhetek az egyedi sablon, és a nyers HTML kreatív lehetőségeivel.
Akinek nagyon kell, annak elküldöm mailben a címet.
Egy
kettő
három
négy
öt
hat
hét üres sörösdoboz van az asztalomon. Jó lenne már összeszedni magam.
Az ötnapos borostámtól mindenesetre már megszabadultam. Kezdetnek nem rossz.
„– Olyan nem mindennapi ahogyan szakítunk a magunk frappáns, és elegáns módján. Ez annyira illik hozzánk.”
Szegény-szegény Mi. Már csak halva tudott megszületni.
Este nyolckor már startra készen, zenét hallgatva tűkön ülni, kilenckor elindulni, lepukkant, elhagyatott környéken eltévedni, távoli vonatok elmosódó hangjára azt hinni, hogy az már zene, megtalálni a titkos szertartás helyszínét, köszönni a jelenlévőknek, ráhangolódni a közös tudatra. Ilyen.
Induljunk már!
Ez az egész Web 2.0, Twitter, Tumblr, Google Reader, tartalommegosztás, blogok (igen, ez is) csak arra jó, hogy totálisan érdektelen, nélkülözhető információk feldolgozásával értékes időt vegyél el magadtól. Sokan hangoztatják büszkén, hogy nincs otthon tévéjük, de ettől manapság már nem leszel cool. Próbálj meg internet nélkül élni! Na az már teljesítmény.
A pszichoterápia csak arra jó, hogy minden vágyam egy időgép legyen, amivel 31 évesen, és cirka száz kilósan vissza tudok menni a gyerekkoromba, hogy nagyon megverjem apámat, nagyanyámnak széttörjem a hátán a botját, anyámat felpofozzam, hogy vegye már kézbe az életét, és persze Zsuzsa néni is megkapná a magáét.
Köcsög felnőttek.
„- És most mit válaszolna arra a levélre?
- Hát... nem is tudom. Biztos nem azt amit válaszoltam. Úgy érzem magam mostanában, mint aki egy idegen társaságba -mondjuk síelők- kerül kívülállóként. Mindenki a síelésről beszélget, melyik pálya milyen, milyen márkájú lécet érdemes venni. Én meg ülök ott csöndben, próbálok hozzászólni a témához, de amint kinyitom a szám biztos, hogy valami hülyeséget mondok, és egyből lehurrognak. Igen, mostanában akármit is csinálok az nem jó. Mindenkitől csak a leszúrást, és az észosztást kapom. Az egész világ összefogott ellenem. Tudom, nem azért létezik az emberiség, hogy pozitív visszajelzéseket adjon nekem, ezzel tisztában vagyok. Pedig nem is olyan rég még olyan könnyű volt minden. Azt vettem észre, hogy felnéznek rám, meg menőnek tartanak. Semmit se csináltam másként, mint most. Nem is értettem honnan ez a siker, hisz alig tettem érte valamit. Csak jött magától, én meg terelgettem a megfelelő irányba. Most meg küzdök mint egy állat, de hasztalan. Szinte minden nap lehord valaki, valamiért, de nem tudok ezzel mit kezdeni. Nem leszek tőle okosabb, nem tanulok belőle semmit, mert nem érzem, hogy igazuk lenne, vagy azért nem, mert nem fogom fel az értelmét amit mondanak. És ettől csak rosszabbul érzem magam. Úgysem tudok megfelelni nekik, inkább azt hazudom, hogy nem is érdekel a síelés.Az első (és utolsó) randink után volt egy álmom. Azt álmodtam, hogy éjszaka egy tábortűz körül táncolunk vele, a barátaival, meg az exeivel. Én csak szégyenllősen toporogtam ott, pedig valami jó kis szigorú gépzene szólt, amit amúgy nagyon szeretek. - Ne állj már úgy ott, mint egy faszent, gyere, táncolj!- mondta. -Jó zene szól, sötét is van, nem látja senki milyen hülyén mozgok- gondoltam. Becsuktam a szemem, és szép lassan elkezdtem táncolni azokkal az önkéntelen, ösztönös, és nem tanulható mozdulatokkal amelyekkel az ilyen alkalmakkor szoktam. Egyre jobban belejöttem, annyira, hogy már ki mertem nyitni a szemem. És ekkor azt láttam, hogy időközben kivilágosodott, a tábortűz már csak parázslik, mindenki a földön pihen törökülésben, és rajtam mosolyognak, ahogy egyedül vonaglok a hajnali napsütésben.
- És miért nem ezt válaszolta?”
Feldmár András kiadatlan kézirataiból
Az csak a cinikus világnézetem miatt van, hogy a NAFF! Nők a Fenntartható Fejlődésért csoport elnevezéséből egyből arra asszociálok, hogy ide olyan nők csatlakoznak, akik önként miskároltatják magukat? (Bocs Anna.)
Egyúttal megalapítom a Férfiak a Magyar Nemzet Fennmaradásáért csoportot! Ki csatlakozik?
Teljesítem 1 db. bármilyen* kívánságát annak, aki beazonosítja a
http://www.youtube.com/watch?v=bVLrr-uNJ0A
webcímen található mennyire gonosz zene és az előtte elhangzó másik muzsika előadóját, és címét, vagy ajánl nekem hasonlót.
*Amennyiben az nem okoz nekem maradandó testi vagy lelki sérülést, és nem kényszerülök miatta gyorslejáratú hitel felvételére.
- Anyu, elviszem a középiskolai ételkészítés könyvemet.
- De ne vidd el, szoktam használni.
- Veszek neked újat, van már újabb kiadás, szép színes. Néztem a neten. Meg van antikváriumban is.
- Hát... jó. De minek az neked? Főzöl?
- Nem, nem. Csak kell.
- Kölcsön akarod adni?
- Nem, el akarom ajándékozni.
- Egy lánynak?
- Ehh... igen. Szóba került, hogy hogyan kell főzni húslevest, és mondtam, hogy ez az etalon, ebből tanítják a szakácsokat.
- Jó, akkor vegyél neki egy újat.
- De én ezt akarom, személyesebb. Benne van a nevem, benne vannak a késnyomok. Tényleg, ezek hogy keletkeztek vajon? Biztos ahogy beleraktam a táskába és mellé volt rakva a kés.
- Így? Szerintem nem. Te vágtad bele dühödben. Ahogy szoktad.
- Na kössz... Tudod mit? inkább várok még vele. Lehet, hogy jövő héten ilyenkor már ő lesz a legnagyobb...
- Sátán?
- Hmm... Igen. Az.
